3. Kékecske és a farkasok

 Elindultunk a romoktól Rönkösrév felé, Dorkó vezetett minket át az erdőn, úttalan utakon és nevenincs ösvényeken. Mindig azt hiszem, hogy ismerem már az erdőt, de gyorsan kiderül, hogy mégsem. Mindenesetre egészen nyugodt utunk volt a tavasszal együtt lassan éledező fák között. Madarak csiviteltek valahol felettünk, minden nyugodtnak tűnt, ami az elmúlt napokhoz, és ahhoz képest, hogy éppen a Farkaserdőn keltünk át, kellemes meglepetésnek tűnt.
Aztán belefutottunk ebbe a rőzsegyűjtő nénikébe. Teljesen egyedül rőzsét gyűjteni egy farkasoktól hemzsegő erdő közepén? Nincs is ennél gyanúsabb. Szerencsére egyik útitársam sem próbált belekötni, vagy ami még rosszabb, megtéríteni.
Többször is elmondta, hogy vigyázzunk, mert itt annyi a farkas, mint farkason a bolha, de hogy ő hogy él itt túl egymagában, arról egy szót sem ejtett. Akár a homlokára is írhatta volna ennyi erővel, hogy boszorkány vagy efféle, de legalábbis sárkányvér parfümmel fújta be magát (a szag alapján ez utóbbit sem lehet kizárni), és emiatt a farkasok a közelébe sem mernek menni. Hallottam egy történetet egy erdőtündéről aki egymagában kószált a farkasokkal teli erdőben, de aztán róla is kiderült, hogy egy követ fúj a farkasokkal, ráadásul rettenetesen vonzódik az ékszerekhez is. Ha ebben egy szemernyi igazság is van, lehet, hogy a nénike tenyészti a farkasokat a kunyhójában, és ezért nem fél.

Minden várakozásom ellenére baj nélkül elértünk Rönkösrévbe az esti órákban, és ott első utunk Ursulához vezetett, hogy leadjuk azt a gyógynövényt amit kért. Ursulánál találkoztunk Yeveldával, a félorkkal, aki - ahogy ez a kékeslila bőrszín alapján sejthető is volt - az útitársaim régi ismerőse. Ursula szintúgy kék volt, de rögtön látszott, hogy ő nem volt sose régi ismerőse egyik útitársamnak sem, már csak azért sem, mert rettenetesen sok arannyal tartoznak neki, és valahogy férgeket is etetett velük, amiket csak gyanús kék löttyök elfogyasztásával lehet féken tartani. Járta mifelénk egy mondás gyerekkoromban: "Soha ne üzletelj boszorkánnyal, mert átver és még ki is nevet." Kicsit halkabban néha hozzátették, hogy varázslókkal meg még annyira se, de azt már nem merték elmondani, miért.
Mondhatnám, hogy bölcsen megfogadtam ezt a tanácsot, főleg látva a társaim sorsát, de hát éppen ellenkezőleg. Ursulával folytatott megbeszélésem után még mindig nem érzem nagyon átverve magam, bár nem tűnik kellemesnek egy akasztott boszorkány nyaklánca után kutatni azok között akik felakasztották, de ami késik, nem múlik... De ha cserébe Ursula megteszi amire kértem, még azt se bánom, ha eladósodom. Bár a férgeket kihagynám. Brrr.

Ursula után az este kellemesebb és főként jobb illatú része következett, elmentünk a Busongó Busába (azt hiszem ez a neve a helynek, még sosem szálltam meg itt, pedig igazán finom sült halat adnak.) ahol útitársaimnak úgy tűnik, le van kötelezve a fogadósasszony, örvendezve eléjük jött és semmiért nem kell fizetniük. Micsoda előnyökkel tud járni ez a kalandorélet, bezzeg amikor Vardiusnak dolgoztam, többnyire az utálat és a még nagyobb utálat között választhattunk.

A Busában kaptam szobát, vacsorát és másnap reggelit is, egy rossz szavam sem lehet, bár a sör nem volt az igazi, a sült hal sült krumplival igazán kiváló volt. Merla kisasszony, a félszerzet hölgy másként gondolkodott a sörről, mint én, vagy csak megörült, hogy itt pintben mérik, de jócskán felöntött a garatra. Az este későbbi részében már nem volt benne egészen biztos, hogy félszerzetből van, vagy inkább törp. Nem sokkal éfjél előtt még elindult megnézni a kecskéjét. Őszintén csodálkoztam, amikor vissza is tért, és nem tévedt el útközben. Ahogy visszajött, lelkendezve többször is elmesélte, hogy sikerült megsimogatnia az alvó kecskéjét.

Az este legérdekesebb része azonban nem ez volt, hanem az a furcsa társaság, akik mintha a tenger mélyéről érkeztek volna (élnek a tenger alatt emberek? Miért?) és egy Pello Quindal nevű gnóm után érdeklődtek (az egyiknek egy rák van a fején. Miért.). Van némi vallatási tapasztalatom, úgyhogy egyértelmű volt, hogy az útitársaim ismerik az illetőt, de nem akarják bevallani. Alkalmasint nem ártana kikérdezni őket.

Másnap reggelre eltűntek, de tartok tőle, hogy nem mentek túl messze. Reggeli (friss cipó és sajt, nem is kevés) után felkerestem a kovácsot, és a maradék pénzem nagy részét otthagytam, hogy megjavítsa a kardomat. Persze javasolt más kardokat olcsóbban, de sajnos nem volt választásom, a kardom ugyanis különleges - legalábbis számomra. Nem szívesen mondok le arról, hogy bármikor a kezembe pattanjon, nem egy szorult helyzetből vágtam már így ki magam - átvitt és szó szerinti értelemben is.

Elindultunk vissza a romokhoz, hogy szembenézzünk az évezredek óta halott elfek szellemeivel és utána elindulhassunk a Gyertyalápba a goblinok, a járvány és halott boszorkányok közé. Állítólag a kalandorok életének vannak nyugalmasabb részei is. Remélem, megérem.