A tűz és jég dala - avagy mit ér egy goblin, ha mirelit?
Habár ez kicsit megborítja az időrendet, be kell vallanom, jövök tíz ezüsttel Harkannak, az egykori fegyvermesterünknek. Amikor az elfek elvittek minket a hegyek között egy (legalábbis a mi szemünkben) rég halott sárkány barlangjába, és láttam a számtalan szerencsevadász maradványait, a törött, rozsdás fegyvereket, a vaskos páncélokat, amiket minden bizonnyal úgy adtak el a viselőjüknek, hogy biztos védelmet adnak a sárkány tüze ellen, azt találtam mondani a látottak hatása alatt, hogy ezentúl aki azt mondja, hogy sárkányt látott és túlélte, az biztosan hazudik. Harkan erre azt mondta, hogy tíz ezüstöt rátesz, ha nincs igazam. Álltam a fogadást, pedig akkor ifjú legényként nem volt tíz ezüstöm ilyesmire, de sárkányt azóta se látott senki a környékünkön, úgyhogy szinte teljesen el is feledkeztem róla.
Ahogy közeledtünk a romokhoz, először a füstöt láttuk meg. Először azt hittem, visszatértek az ogrék, de kiderült, hogy csak az elf vitéz, Erion próbált valami egyszerű dolgot csinálni, vödör nélkül, és ebből lett a tűz. Viszont elfogták a vörös goblint, és azért nem az elfnél volt a vödör, mert az ő fejére húzták. Úgy tűnik mágia gátlónak is jól működik.
Egy másik meglepetés is fogadott, már elhatározták, hogy minden kockázat ellenére megpróbálkoznak azzal a szertartással, amit a tünde feliratból hámoztak ki. Ugyan kissé elhamarkodottnak éreztem a dolgot, de végül velük tartottam. A vers alapján próbálkoztunk a szobroknál, és kiderült, hogy mindegyiknek egy-egy őselemet kell adni, hogy kinyíljon a kapu, amit őriznek. Minden félelmem ellenére nem elevenedtek meg a szobrok, és nem kellett harcolni velük, hanem félreállt az egyik és egy kapun lehetett belépni. Innen lépcső vezetett le, és egy elf szentélybe jutottunk. A szentélyben szobrok álltak, ősi elf istenek szobrai. Mellettük ajtók nyíltak, amiken elindulva sokáig csak ugyanebbe a terembe jutottunk vissza. Végül megtaláltuk az egyik feliraton, hogy mit kellene tenni.
"Tekints vissza az úton, amit megtettél,
hogy tisztán lásd az utat, amelyen haladsz"
Ezen elindulva kiderítettük, hogy ha visszafele indulunk a folyosón akkor eljutunk egy másik terembe, ahol sírok voltak. De nem csak sírok, hanem pókok is, mint kiderült. Méghozzá meglehetősen nagy pókok, nagyok, fehérek és harciasak.
Végül hosszas harc után legyőztük a pókokat, és körül tudtunk nézni a teremben, de csak ősi tünde sírokat és csontokat találtunk, meg a pók egyik korábbi áldozatát. Nála és a teremben találtunk egy-egy kis súgókövet amivel naponta egyszer üzenni lehet a másiknak. Kincseket, azokat nem találtunk.
Sőt, a sírkamrából felérve még egy rossz hír fogadott a kincs hiányán túl, méghozzá a hideg. A falak deresek voltak, a kamra ajtaján hideg szél csapott be, először azt hittem, hogy a lent töltött néhány óra fent hónapokat jelentett (hallottam már efféle átokról, legutóbb a félszerzet lány ragadt bele valami képbe állítólag, ha jól értettem, akkor évekig élt újra egy napot újra és újra. Nem vágytam rá, hogy átéljem), de aztán kiderült, hogy még ennél is rosszabb a helyzet.
A jéggé fagyott tó partján egy sárkány álldogált. Méghozzá egy jégsárkány, amiről egészen eddig azt hittem, hogy csak mese.
Úgy tűnt a sárkány elkapta és hidegre tette a goblinunkat, de ezzel be is érte egyelőre, mert ahogy észrevett minket, azonnal elrepült. Bár mondhatnám, hogy ennyire félelmetes látványt nyújtottunk, de tartok tőle, hogy csak ennyire nem ítélt minket kihívásnak.
Hát itt állunk most a lassan olvadozó jég között, egy goblinnal, aki azzt állította magáról, hogy ő a goblinok császára és akinek az arcára fagyott a vigyor (és mintha egyre kevésbé volna vörös. Oda fogják vajon adni így is a fejpénzt érte?) és megint szét kell válnunk. Remélem nem arra fogunk újra találkozni, hogy valaki közülünk megint felgyújtott egy várat.
Ahogy közeledtünk a romokhoz, először a füstöt láttuk meg. Először azt hittem, visszatértek az ogrék, de kiderült, hogy csak az elf vitéz, Erion próbált valami egyszerű dolgot csinálni, vödör nélkül, és ebből lett a tűz. Viszont elfogták a vörös goblint, és azért nem az elfnél volt a vödör, mert az ő fejére húzták. Úgy tűnik mágia gátlónak is jól működik.
Egy másik meglepetés is fogadott, már elhatározták, hogy minden kockázat ellenére megpróbálkoznak azzal a szertartással, amit a tünde feliratból hámoztak ki. Ugyan kissé elhamarkodottnak éreztem a dolgot, de végül velük tartottam. A vers alapján próbálkoztunk a szobroknál, és kiderült, hogy mindegyiknek egy-egy őselemet kell adni, hogy kinyíljon a kapu, amit őriznek. Minden félelmem ellenére nem elevenedtek meg a szobrok, és nem kellett harcolni velük, hanem félreállt az egyik és egy kapun lehetett belépni. Innen lépcső vezetett le, és egy elf szentélybe jutottunk. A szentélyben szobrok álltak, ősi elf istenek szobrai. Mellettük ajtók nyíltak, amiken elindulva sokáig csak ugyanebbe a terembe jutottunk vissza. Végül megtaláltuk az egyik feliraton, hogy mit kellene tenni.
"Tekints vissza az úton, amit megtettél,
hogy tisztán lásd az utat, amelyen haladsz"
Ezen elindulva kiderítettük, hogy ha visszafele indulunk a folyosón akkor eljutunk egy másik terembe, ahol sírok voltak. De nem csak sírok, hanem pókok is, mint kiderült. Méghozzá meglehetősen nagy pókok, nagyok, fehérek és harciasak.
Végül hosszas harc után legyőztük a pókokat, és körül tudtunk nézni a teremben, de csak ősi tünde sírokat és csontokat találtunk, meg a pók egyik korábbi áldozatát. Nála és a teremben találtunk egy-egy kis súgókövet amivel naponta egyszer üzenni lehet a másiknak. Kincseket, azokat nem találtunk.
Sőt, a sírkamrából felérve még egy rossz hír fogadott a kincs hiányán túl, méghozzá a hideg. A falak deresek voltak, a kamra ajtaján hideg szél csapott be, először azt hittem, hogy a lent töltött néhány óra fent hónapokat jelentett (hallottam már efféle átokról, legutóbb a félszerzet lány ragadt bele valami képbe állítólag, ha jól értettem, akkor évekig élt újra egy napot újra és újra. Nem vágytam rá, hogy átéljem), de aztán kiderült, hogy még ennél is rosszabb a helyzet.
A jéggé fagyott tó partján egy sárkány álldogált. Méghozzá egy jégsárkány, amiről egészen eddig azt hittem, hogy csak mese.
Úgy tűnt a sárkány elkapta és hidegre tette a goblinunkat, de ezzel be is érte egyelőre, mert ahogy észrevett minket, azonnal elrepült. Bár mondhatnám, hogy ennyire félelmetes látványt nyújtottunk, de tartok tőle, hogy csak ennyire nem ítélt minket kihívásnak.
Hát itt állunk most a lassan olvadozó jég között, egy goblinnal, aki azzt állította magáról, hogy ő a goblinok császára és akinek az arcára fagyott a vigyor (és mintha egyre kevésbé volna vörös. Oda fogják vajon adni így is a fejpénzt érte?) és megint szét kell válnunk. Remélem nem arra fogunk újra találkozni, hogy valaki közülünk megint felgyújtott egy várat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése